Sándor Richárd

Sándor Richárdot (ig.sz. 000286, Retek FC) mint cserejátékos, a 2021. október 01-én lejátszott Pitl Experts - Retek FC mérkőzésen, a játékvezető piros lappal kiállította. A vétkes játékos, egy csapattársával (Tamás Márk)  - miközben a labda játékon kívül volt -, "szóban hangosan vitatkoztak, majd egymásnak ugrottak". Obszcén szavakkal szidalmazták egymást és köztük tettlegességre is sor került. "Kölcsönösen megütötték egymást, és földre is kerültek" - tartalmazza a jegyzőkönyv. A kiállítást követően, miután a két játékost csak társaik tudták szétválasztani és lefogni, újból sportszerűtlen és obszcén szavakkal illették egymást. A DVKLSZ Fegyelmi Bizottsága Sándor Richárdot 9 hónap időtartamra, 2022. június 30. 24:00-ig mindennemű DVKLSZ által szervezett sporttevékenységtől eltíltja. A fegyelmi eljárás során a játékvezetői jelentés mellett, Futó Zsolt játékvezető szóban is nyilatkozott az esetről. A DVKLSZ Fegyelmi Bizottsága a maga részéről mélyen elítéli az ilyen, és ehhez hasonló - brutalitást sem nélkülöző - erőszakos cselekedeteket. Továbbá, súlyosbító tényként fogalmazza meg, hogy az eset, egy adott csapat két igazolt játékosa között történt meg. A játékos határozat ellen, 8 napon belül fellebbezéssel élhet a DVKLSZ Elnökségénél fellebbezési díj egyidejű befizetésével.